Kis kedvenceink furcsa titkai

Kis kedvenceink furcsa titkai

Te jól ismered kedvencedet? Biztos vagy benne? Az állatok rendkívül érdekes és sokszínű világa néha olyan meglepő dolgokat tartogat számunkra amikre nem is gondolnánk. Íme a nagy tényfeltáró leleplezés, hogy eddig miket rejtegettek előlünk nyávogó, ugató, cincogó barátaink:

Macska rejtélyek

Azzal eddig is tisztában volt mindenki, hogy ezeknek az édes kis szőrös állatoknak nagyon érzékeny a szaglásuk: azzal térképezik fel környezetüket, képesek beazonosítani gazdájukat, illetve ‘fogni’ más macskák szagüzeneteit is. Viszont érdekes tény, hogy igazából csak akkor képesek ezeket a szagokat érezni ha konkrétan szaglásznak, és nem csak lélegeznek orrukkal. Ezt pedig az ún. Jacobson féle szerv segítségével teszik, amely a felső állkapocs első metszőfogai mögött helyezkedik el és a szájüregbe nyílik.

 

Az orrnál maradva tudtad azt, hogy a cicák orrának mintázata egyedi, mint az emberek ujjlenyomata? Nincs két teljesen egyforma cicanózi.

Míg az ókori Egyiptomban szent állatként tisztelték, addig a középkorban a boszorkánysággal kapcsolták össze a macskákat, sőt 1484-ben VIII. Ince Pápa az ördöggel cimboráló állatoknak kiáltotta ki őket, és macskák ezreit ölette meg. Ennek meglehetősen rossz végkimenetele lett, mivel a macskák széles körű elpusztítása a patkánypopuláció megugrásához vezetett, ami felgyorsította a pestis járvány terjedését. (Juj, ez nem volt jó ötlet!)

 

Sir Isaac Newton nevéhez fűződik a macskaajtó koncepciójának megalkotása. Ennek a története pedig a következő: mikor Newton fénnyel kísérletezett egy sötét szobában, kíváncsi cicusa minduntalan kinyitotta az ajtót, ezzel megzavarva a kísérletet. Ezt megelégelve a tudós vágott egy macskaméretű lyukat az ajtóra és egy fekete rongyot rakott rá, így biztosítva cicája átjárását az ajtón.

 

Az 1960-as években a CIA egy macskával próbált kémkedni. Egy mikrofont ültettek a fülébe és egy rádióadót a koponyájába. Túlélte a műtétet, de első küldetésén elütötte egy taxi. (Szegényke!)

 

A kutyáknak is vannak titkaik? Bizony van jónéhány, nézzünk is pár érdekesebbet, amiről még biztos nem hallottál!

Az Egyesült Államokban annyira imádják a kutyáikat az emberek, hogy 70%-uk ráírja kis kedvence nevét is az üdvözlőkártyákra (remélhetőleg csak a családtagok nevei után).

Gondolkodtál már azon, hogy miért nedves mindig az ebek orra? Nos ez azért van így, mert ez segíti őket bizonyos illatok befogadásában. Emellett orruk megnyalásával ízlelik meg az illatokat.

Úgy tűnik, nem csak a férfiakat jellemzi az éjszakai horkolás, ugyanis a kutyák kb. 21%-a is horkol álmában.


A kutyák érzékelik a Föld mágneses mezejét. Ez az oka annak, hogy olyan hatékonyan találják meg a hazavezető utat. Illetve egy másik érdekes felfedezés, miszerint a kutyák észak-déli irányba állva végzik el nagydolgukat. Pontos magyarázat nincs erre a viselkedésükre, de nagy valószínűséggel a Föld mágneses mezeje játszik benne szerepet.

És azt tudtad, hogy miért rúgnak maguk mögé a lábukkal miután elvégezték a dolgukat? Mivel a kutyusok a mancsukon keresztül izzadnak, a talppárnájukban lévő mirigyek feromonokat bocsátanak ki, ezzel egyedi illatot adva minden egyes kutyának. Így ez a legjobb módja annak, hogy a szagukat maguk mögött hagyják és megjelöljék az adott területet.

 

Végül ne feledkezzünk meg kis szőrös kedvenceinkről sem, hiszen ők is tartogatnak meglepetéseket

A hörcsögtulajdonosok már jól tudják, hogy kis rágcsálójuk mennyire okos, hiszen nagyon tanulékonyak, képesek megtanulni a saját nevüket is, sőt még különböző trükkökre is megtaníthatók. Futókerekükben hátrafelé is tudnak futni, az éjszaka folyamán akár 9-10 kilométert is lefutnak (persze nem az egész távot hátrafelé). Nappal pedig kipihenik a sprint fáradalmait, ilyenkor nem igazán kedvelik az emberi közeledést.

Ezek a négylábú, imádnivaló állatok nem egyszerűen háziállatok hanem valódi családtagok, akik tele vannak érdekes és meglepő tulajdonságokkal. Értékes és megkérdőjelezhetetlen részei az életünknek.

 

Ha Neked is van egy macskád, kutyád vagy hörcsögöd, mindig szeresd őt, gondoskodj róla mert ő is ugyanannyit szeretetet ad neked, mint te neki.

 

Mi örömmel segítünk neked abban, hogy kis kedvenced minden igényére megoldást találj! A Cirmos Állatpatika webshopban mindent megtalálsz: gyógytermékeket, tápokat, jutifalit, kiegészítőket és még sok minden mást.

 

Nézz szét kisállatpatika webshopunkban: www.cirmosallatpatika.hu

 


 

Kapcsolódó termékek

Advantage Cat 0,4 ml (4 kg-ig)

2.900 Ft
Kívánságlistára teszem

Ferdocat 50 mg/g GÉL A.U.V. 6 g

5.490 Ft
Kívánságlistára teszem

Foresto Nyakörv 8 kg Alatt

16.190 Ft
Kívánságlistára teszem

LimeVet fürdető koncentrátum 100 ml

6.990 Ft
Kívánságlistára teszem

SH-Ivermectin Spot On 10 ml

8.190 Ft
Kívánságlistára teszem

SH-Rodemectin Spon On 5 ml

6.490 Ft
Kívánságlistára teszem